Légy buja és szenvedélyes, amit csipetnyi kacérsággal és némi huncutsággal bolondíts!


Blogom a buja gondolataimról, erotikus vágyaimról, valós és kitalált szexuális élményeimről íródott. Szenvedély szülte szavak mögött a bonyolult egyéniségem is megmutatkozik az olvasó előtt. A gyöngyök tele vannak tömve emberi érzésekkel, értékekkel és titkos vágyakkal, melyeket egy gondolatfűzére felfűzve élhet át, az oldalamra látogató. A szenvedély lassan belopódzik az olvasó elméjén át a bőre alá és a testében vár a kielégülésre.

Éld át velem titkos vágyaid, mely lehet érzéki és szenvedélyes vagy vad és mocskos. Itt megtalálod mindet, melyet most gátlások nélkül átélhetsz velem.

2013. december 14., szombat

Ő!



Ott áll előtted. Most újra láthatod angyali arcát, melyet a nap, ragyogó aranysugarai finoman és óvón körbe ölelnek. Elmerengsz szédítő szemének látványában, ahogy a pillái mögül Rád emeli gyönyörű, szikrázó tekintetét. Egyszeri szépség, mely rögtön elrabolta szíved rozsdás kulcsát. Emlékszel, oly rég dobbant már a szíved így, mely most ki akar törni a mellkasodból, hogy a világ felé fordítsa szerelmes arcát. Minden más dolog eltörpül. Most és örökre csak Ő létezik neked. Minden receptoroddal Őt fürkészed. Mélyet szippantasz a levegőből, hogy tüdőd minden sejtje az Ő illatában fürödhessen meg. Titkos sóhaj hagyja el ajkad, ahogy a belélegzett levegőt lassan, szinte visszatartva engeded szabadon. Örvény Ő, mely visszafordíthatatlanul magával ragadott a végtelen felé. Addig akarod ezt a képet magadban őrizni, ameddig el nem jön a végső pillanat.




2013. december 10., kedd

Önnel...



Köszönöm kedves levelét, mely ismét oly lágyan simogatta lelkem, mint az első napsugarak a törékeny virágszirmokat, melyek a nap, sárga fényébe megfürdőzve pompáznak a legszebben.
Csend van. Vágyom az ön puha, meleg ölére, ahol mindent elfeledve a távoli messzeségbe repülhetek.
Elképzelem, hogy két erős karjával óvón átölel, hogy együtt fürdőzünk tovább a lemenőnap káprázatos vörös színében, melyet ma este elénk rakott a Jóisten. Rég láttunk ilyen gyönyörűt, ilyen káprázatos szépséget a horizonton.
Szorosan ölel, szinte már fáj a szorítása, mégis vágyom rá. Vágyom Önnel a véget nem érő veszélyes utazásra, a mindent elsöprő végtelen felé.  Oda, ahol a kövek érdes széle a talpunkat hasítja, ahol imát mondunk a tegnapért, ahol hálát adunk a máért és együtt éljük meg a végső pillanatot.
Kérem, öleljen úgy, mintha nem lenne holnap, mintha a küszöbön maradt volna az összes, fűszer nélküli álmunk.
Két szenvedélytől lázas szemét lassan behunyja és közben egy mélyet szippant a virágillattól terhes levegőből.  Sóhaja leple lágyan betakarja az Önért pihegő lelkem. A boldogság szélsebesen áramlik a vérereinkben szét, mely végállomásként a szívünkben gyűlik össze.
Érzem, szíve szívemmel egy dallamot ver, ahogy hátam az erős, széles mellkasának feszül. Rég vártunk már erre a varázslatos pillanatra, melyet minden sejtünk mélyen elraktároz magába, hogy a hétköznapok szürke árnyalata megteljen színnel és boldogsággal. Kezemet, kezére csúsztatva simogatom kézfejét. Élvezi puha, lágy érintésem, ettől a pillanat a szívemben még fényesebb és melegebb. Örökké tudnék Önnel itt ülni és érezni a csodát. A csodát, mely értünk született s belénk tetoválta az örök jelet…


2013. december 7., szombat

Édes rabságban...



Este van, komótosan baktatnak már a fáradt óramutatók is. Az ablak előtt egy hatalmas fehér kanapén elnyújtózva gyönyörködöm a telihold gömbölyű pocakjában, mely legalább egy rövid időre kizökkent a mai nap szörnyű valóságából. Fáradt vagyok, melyet csak tovább fokoz, hogy a ma este a szokásosnál is csendesebb és melegebb. De a következő percben már aggódva tekintek le az előttem heverő akta kupacra, aminek átnyálazása ma még rám vár. Már napok óta nyugtalanság költözött be a lelkembe és nem hagy koncentrálni. Holnap egy fontos találkozom lesz azzal a férfivel, aki ezt a nyugtalanságot okozta bennem és akinek a megbeszélésére fel kell még készülnöm. Levelezéseink szigorúan szakmai jellegűek voltak, de az utolsó levélváltások alkalmával mindig adott az írása valami plusz töltetett, ami miatt ma már az egész testem beleremeg, ha levelet kapok tőle. Ügyünk elérkezett ahhoz a fázisához, amikor már a személyes találkozót nem lehet tovább halogatni. Az Ő irodájába lesz a megbeszélés, ahol a felmerülő szakmai kérdéseket megvitatva tudunk csak érdemben tovább haladni. Leveleiben mindig udvariasnak és magabiztosnak mutatta magát, ami néha már bosszantóan szép volt. De elég az ábrándozásból, össze kell magam szedni és pihenem kell. Összecsukom az aktákat és a tudásomra, tapasztalataimra hagyatkozva lefekszek aludni. A telihold ezüstös fénye bevilágítja a szoba titkos sarkait, ahogy Ő eléri a lelkem titkos rejtekeit. Nyugtalanul forgolódok az ágyban, ma nem jön álom a szememre, csak a holnapra tudok gondolni, mely már most izgalommal tölti el a lelkem és vágyakozással a testem.

Reggel van. A hatalmas ablakon át beszűrődött imádott napfény édes érintése ébrezget, mégis a hosszú, álmatlan éjszaka után most bántón fáj. Elhomályosul minden, szemeimet dörzsölöm, nyújtózkodom egy nagyot és gyorsan kibújok a melegágy oltalmából. Az ablak elé kucorodva kortyolgatom a cukor nélküli forrókávémat, melynek a szokásosnál is keserűbb ízét, tej hozzáadásával enyhítem. Reggelente szeretek még az ablakon át beáramló aranysárga ragyogásban lustálkodni. Ilyenkor még minden csendes és nyugodt csak a madarak édes csiripelése hallatszik és a város zaja, bűze messze elkerül.
Két kezemben fogom a hatalmas kávésbögrém, melynek érintése könnyedén átforrósítja az ujjaimat. Hirtelen, az egyik forró levélváltásunk emléke tör rám, ösztönösen lazábbra oldom a köntöst magamon, mely selymesen érinti puha bőröm minden kicsiny szegletét. Önkéntelenül behunyom a szemem és a következő szemérmetlen percben már a képzeletem hada ostromoz, de édes ez a hadjárat, mely végig söpör a testem minden egyes porcikáján. Kényelembe helyezem magam, fejem hátra hajtom, a lábaimat kinyújtva felteszem a sofa karfájára. Próbálom kiűzni az álmot a szememből, de nem megy, még mindig álmodok. Elképzelem, hogy az arcomon a napsugarak kellemes, bizsergető érintése az Ő finom ujjai játéka. Mélyet sóhajtok, ahogy az egyik mondata a fejem búbjától a lábam ujjáig hatol. A következő pillanatban már arra eszmélek, hogy az ajkamat simogatom, majd lassan haladok az államtól lefelé a nyakam kecses vonalán át a mellemig,ahol kicsit elidőzve a vágy egyre erőteljesebben elönti a testem. De már nem menekülök az érzés elől, átadom magam neki, érzem, ahogy a testemen végig fut a mindent elsöprő forróság. Percek múlnak el így, de a valóság vaskarmai kegyetlenül visszarángatnak a jelenbe. Lassan kinyitom a szemem és pilláim mögött meglátom az örök ellenségem tárgyát, az óra mutatóit.
Frissítő zuhanyt veszek. Élvezem, ahogy a tusolóból zubogó vízzuhatag érinti az érintésedre szomjas bőröm. Egy picit összerezzenek a langyos-hideg víz hírtelen érintésétől, melyet a mellbimbóm is jelez.
Ma finom, enyhe sminket rakok fel, melyet piros színű rúzzsal vadítok meg és a fekete kosztümruhámat választom, mely tökéletesen és szigorúan követi a testem vonalát. Fekete magassarkú cipő kerül kiválasztásra, melyet piros színű bőrtáskával egészítek ki. Szőkésbarna hajam feltűzöm, de egy, két rakoncátlan tincsnek engedelmeskedve azokat szabadon hagyom.
Ma angyal vagy ördög? Kérdezem magamtól, miközben a parfüm permetje finoman érinti a testem hajlatait.
De rohanom is kell, hiszen a reggeli "álmodozásom" jócskán lefaragott a szigorúan beosztott időkeretemből. A város zaja már az ingerküszöbömet kóstolgatja, de ma tudomást sem veszek róla. Az irodába érve mindenhol kedves és ismerősarcok üdvözölnek. Az asztalomon rend és tisztaság, ahogy én szeretem, letisztult vonalak semmi felesleges kacat. Bekapcsolom a gépet, ma lassan ébred ő is. Közben a hazavitt aktákat rendezem vissza a helyükre. A többi még a szekrényemben sorakozik hosszú, véget nem érő sorokban. A gépem jelzi, hogy email érkezett, izgatottan ülők vissza a monitor elé. Igen, Ő írt. Várakozva és nagyot dobbanó szívvel nyitom meg levelét. Most is kedves, mint mindig! Megerősítette, hogy a megbeszélt időpontban a rendelkezésemre áll az irodában és persze megint oda biggyesztette a kétértelmű kis smile jelet. Addig még van pár órám, hogy a tegnap kimaradt anyagot átnézem és bepréseljem az agyamba. Az idő ma ólomlábakon jár, ezt kihasználva próbálom rendezni a gondolataimat. Eljött az idő! Összeszedem az anyagokat, és belerakom az aktatáskába, még egy utolsó pillantás a liftben elhelyezett tükörbe. Megigazítom a ruhám és a kosza tincseket a helyükre parancsolom. Az úton végig csak Ő jár a fejembe, próbálom elképzelni, milyen lesz az első találkozásunk, de nyugtatom magam, hiszen ez csak egy szimpla megbeszélés.
Az általa megírt helyre érkezem, de a napi csúcsforgalomban már alig találok parkolóhelyet a kocsinak, de így is időben vagyok.





2013. december 4., szerda

Angyali történet...

Az erdő magas fái között járok, ott ahol csak a fák suttogását és a kövekből feltörő sóhajokat lehet hallani. Ott, ahol a fák hatalmas lombjai vágyakozva nyújtóznak az ég felé, hogy a hallgatag magasban az édes, áhított napfényt elérjék.
Egy öreg fa sokat mesélt, vastag, göröngyös törzséhez támasztom súlyos lelkem, szemem behunyom és hallgatom könnyed lélegzését. Angyal türelmével várok. Várom, hogy magával vigyen és elrepítsen egy ismeretlen tájra. Már nem félek repülni, mert Te megtanítottál. Mutatod az utat, mely még járatlan és hepehupás. Az út során poros szívemről a bánatot lesöpörted és színaranyba öltöztetted.
Gyönyörű fényed elvakít és végérvényesen felemészt. Önkéntelenül követem ezt a különleges és megismételhetetlen fényt, melyre már oly régóta vártam. A vágy szíven ragad és hatalmába kerít, melyből már nem ereszt. Nincs más vágyam csak, hogy lássalak, hogy perzselő tekintetedben elvesszek, hogy előtted állva megsemmisüljek, hogy a holnap többé már ne legyen fontos. Tenyeremben tartalak, óvlak, becézgetlek, talán még nevet is adok neked. Angyali tekintettel nézlek, de ördögi szorítással présellek magamhoz. De kezem túl gyenge hozzá és ujjaim között szökik ki ez a tündöklő fénysugár.
Futok utána, de mire utolérem már egy hatalmas, szürke kőszikla repedéséből patakzik ezüstszínű, fájdalomból szült könnye és akár egy kis forrás, a fal lábánál gyűlik össze. Apróbb és nagyobb kövek halnak meg keserű fájdalma alatt. Kétségbeesetten keresem, de nem találom. Leguggolok a csillogó víz mellé és a tükörtiszta felszínen meglátom saját arcom tükörképét. Bennem vagy, már bennem élsz örökre…


2013. december 3., kedd

Piruett Veled...

Az ajtód előtt állok. A fülemben tomboló vérereimben hallom vissza szívem minden egyes dobbanását. Elhagyott a Nő a nagy betűs felnőtt Nő. Kislányként állok most itt a hatalmas, erős, tölgyfából készült ajtód előtt. Kislányként, ki bűnt követett el és most számon kérik azt tőle. Az ujjaimat tördelem és közben húsos, vérbőtől duzzadó, vörös alsó ajkamba harapok. Szemem lehunyom és az égiekhez imádkozok, hogy légy velem türelmes és hallgass meg. Hallgasd meg az érted kiáltó gondolataimat, melyeket szavakba formálok és bársony szalaggal átkötve nyújtom át neked.
Ismeretlen erők által vezérelve gömbölyű csípőm vonalából lassan, lágyan felemelem a karom és az ajtódon kopogok. Az ajtó nem nyílik. Érzem, ahogy a karomból az ujjaimon keresztül távozik az izgalom.  Megkönnyebbülök, van még időm gondolkozni, van még időm Ránk.
A homokóra finomszemcséi peregnek le a szemem előtt, melyek még időt adva a szerelemnek, tovább kacagnak az üvegcsében és lágy táncra hívják szerelmes lelkemet.
Édes mosollyal az arcomon elindulok visszafelé, amikor is szembe jössz velem. Nem szólsz semmit, csak magadhoz húzol és egy forró csókkal köszöntesz. Az egyik karoddal még mindig engem tartasz, de a másik kezeddel már az ajtód nyitod. Egy piruett veled. Milyen szép is.
Ahogy az ajtód kinyitod azzal együtt a szobából az összes kedvenc illatom is elillan. Vadul az ajtónak döntesz, de a következő másodpercben már lágyan csókolod forró ajkam. Szenvedélyesen a szemembe nézel, majd hirtelen mindent lesöpresz az asztalról és fölültetsz.
Tovább csókoljuk egymást, az ajkad oly édesen és finoman érinti az enyémet, melybe beleremeg az egész testem. Kezeimmel a válladat, a karodat simogatom, egyszerűen nem tudunk egymással betelni.
Ujjaiddal az arcomat érinted, puhán az államat, majd végig simul a nyakamon. Ekkor már hatalmába kerített valamiféle extázis, gyengéden a hajadba túrok miközben az egyik lábammal erősen magamhoz húzlak. Tovább ízleljük egymást, tovább szívjuk magunkba a másik bódítóan részegítő illatát. Észrevétlenül csúszik le az ujjad és érinted vele a mellem, ahogy kiszabadítod a fogvatartott börtönéből egy kéjes sóhaj tör ki belőlem. Ösztönösen megköszönve az érzést, lágyan belecsókolok az illatos nyakadba, leheletemet ott hagyva minden pici sejtedben. Kezeimmel végigsimogatom a mellkasod és újra a vállad, ahogy végigsöpör rajtad az inger a gerinced megfeszül. Közben kezeiddel gyengéden a melleimet masszírozod, majd selymes nyelveddel a mellbimbómat érinted. Vágyom az érintésedre, a csókjaidra és közben átadom magam az élvezetnek és átadom magam Neked!