Várakozva...

A buszmegállóban állok és várakozok. Azon kapom magam, hogy dúdolok. Talán egy ismerős dallam? Nem, a szívem komponálta, ezt az édes dallamot, melyben a kövér hangjegyek csak arra várnak, hogy a kék eget meghódítsák. Felettem sötét esőfelhők gyülekeznek, de én mégis dúdolok, mert tudom, hogy a felhők felett mindig ragyog a nap. A betonrengeteg szürke, kopott, ősrégi falai között siető embereket figyelem. Kívülállóként nézem őket, mintha egy másik univerzum lakója lennék és soha nem tartoztam volna közéjük. Mogorván, lehajtott fejjel, összehúzott kabátban sietnek valahová. Nem néznek rám, mert már nem látnak, elméjüket a rohanás, a megfelelés iránytűje mozgatja. Karnyújtásnyira vannak tőlem, mégis mind oly messze van. Vannak fáradt, munkából hazasiető emberek, akik a napi rutinban élve, elfeledtek saját kérdéseket feltenni. Akik szemében a gyermeki huncutság fényét, már csak a saját gyermeke szemében találod meg.  Fázok. Összehúzom magamon a kabátot, mely éppen, hogy a derekamig leér.  Érzem, ahogy a decemberi hideg szél összeborzolja a hajamat. Olyan érzés, mintha a félelmeim és a korlátaim egyszerre hagynák el a belőled táplálkozó testem.  A legenda szerint a legerősebb boszorkányok képesek befolyásolni a természet elemeit. Irányítani és uralmuk alá tudják hajtani azokat. Én ezt a képességet nem hordozom magamban, de én nem akarok senkit és semmit irányítani. Tudom, minden úgy fog történni, ahogy annak kell. Megérkezett a busz. Szeretek busszal utazni, mert megnyugtat és lecsendesít egy, egy rohanó nap után. Legalkalmasabb hely az elmélkedésre és az emlékezésre. Emlékezni, kedves hangodra és az értem született szavakra, melyeket belém égettél és itt hagytál örökre!

Te vagy a vágyam...

...fáradt vagyok. Vágyam csak annyi, hogy vegyek egy forró fürdőt, mely ellazít és kiragad a valóvilágból. Kiszabadít a fekete árnytól, mely mindennappal csak egyre szorosabban szorít magához. Onnan, ahol az emberek már nem képesek látni, csak nézni. Onnan, ahonnan az emberek arcáról a hazugság vigyora, a gyermeki mosolyt már rég letörölte. Belenyúlok a már elkészült fürdővízbe. Máris érzem, ahogy az ujjaimon keresztül, a lelkemig kúszik fel bennem, ez a kellemes, meleg bizsergés. Óvatosan belelépek, mintha egy vattacukor felhőre lépnék, mely alatt a talpam besüpped, mégis tökéletes biztonságban érzem magam.

Behunyom a szemem és élvezem, ahogy a melegség minden porcikámat átjárja és testemet körbeöleli az illatos hab. Felemelem a fejem és egy mély sóhaj hagyja el kiszáradt torkom, mintha ezzel minden rossz, ami egésznap a lelkem rágta és fogságba tartotta, egyszerre hagyta volna el a testem.

Ez a csodás, illatos fürdő nemcsak a testem kényezteti, de az érzékeimet is simogatja. Elképzelem, ahogy belépsz mögém lassan és finoman elkezded mosni a hátam, a karom, majd Te is beülsz mögém a kádba. Hátulról átölelsz, cirógatod a hátam, a karom az arcom érinted, úgy, ahogy már azt többször is megálmodtam. Minden érintésedre összerezzenek, mintha áramütés érne. Nehéz sóhajaimmal kitöltöm a fürdőszoba fülsüketítő csendjét, ahogy az erős karoddal gyengéden érinted meredező mellbimbóm. Egyre szenvedélyesebb csókokat hagysz testemen. A mellkasodnak feszülve biztatlak, hogy ne hagyd abba. Most minden annyira tökéletes. Kellesz nekem, a gondolataiddal, az érzéseiddel, az érintéseddel együtt! Még mindig hunyva tartom a szemem, nem akarok felébredni, nem akarlak elveszíteni. Most itt Vagy velem és érezhetlek, hallhatom lélegzetvételed, mely a vágytól egyre szaporább.

Lassan hatalmába kerít egy bizsergető érzés, ahogy a combjaim belső oldalát lassan, érzékien simogatod. Mindkét térdemet félig felhúzom, majd erősen összeszorítom a combom, hogy a kezed mélyen, a combomban érezhessem. Kívánlak! Minden porcikám megváltásért kiállt.

Ahogy a szorításból egy kicsit engedek, ujjaiddal a szeméremdombom simogatod. De nem bírom tovább a kínzást, óvatosan beleülök az ujjadba, mely lassan elkezd bennem mozogni. Érzed, ahogy az ujjadat körülöleli a szűk, forró nedvekben gazdag kelyhem. Földöntúli érzés kerít hatalmába, hátrahajtom a fejem és teljesen átadom magam Neked és az érzésnek. Vágytól zihál a testem, melyre a csípőm ösztönösen reagál. Gyors, apró, robbanásszerű lökéshullámokkal érkezik, a már oly régóta várt érzés, melybe minden sejtem beleremeg, Neked feszült testemen keresztül Te is érzed a gyönyör hullámzását.

Lassan kinyitom a szemem, hogy csókot leheljek az ajkadra, de már nem látlak, nem érezlek. Hiszen csak a képzeletem szült Téged.

Utazás Veled...

... ma még a nap is gyönyörű fénybe öltöztette a tájat és ma még szebben ragyog az égbolton, mint máskor. Végre eljött ez a nap is, melyre oly sok elmúló órát kellett várnunk, mely minden lenyugvó nappal csak egyre türelmetlenebbé tett bennünket. De most itt ülök melletted a hatalmas, a szabadság szagával és hatalmával megtelt kocsiban. Itt vagy hús-vér valódban, a sok fehér alapon, fekete betű, most igaz Férfiba bújt.

Együtt vágunk neki az ismeretlen, de belőlünk fakadó izgalmas, mégis veszélyes útnak. A kerekek által megtett kilométerek száma, egyre nagyobb sebességgel feledteti szívemben a nélküled eltelt percek keserű ízét.

Az utcák még csendesek és nyugodtak csak a madarak édes csicsergését hallani, mely ismerős dallamként cseng a fülünkben. Mióta ismerlek, szívem dallamként dobban. De most oly heves ütemeket játszik, mert itt lehetek melletted, végre érezhetem a már ezerszer elképzelt finom illatod, mely férfias mégis enyhe édes illattal keveredve csak még jobban fokozza a bennem tomboló vágyat. A Veled együtt töltött perc kirángat a hétköznapok zajából, most csak Te és én és a láthatatlan út, melyen most együtt száguldunk végig.

Hagyom, hogy Te vezess, hogy uralkodj a több száz lóerős motor felett, így közben láthatom két erős karod, mely határozottan mégis gyengéden simul a kormánykerékre. Minden receptorommal Téged fürkészlek, nem hagyhatok ki egyetlen részletet sem.

A napsugarak első arany fényében fürdőzik az arcunk, mely selymesen érinti a bőrünk minden egyes piciny sejtjét. Az arcodra tekintek, látom, hogy szemedet zavarja az erős fény, de puha érintésem az arcodon enyhítést nyújt és mosolyt csal az arcodra.

Jobb kezed most a combomon pihenteted, melynek érintésére az alsó ajkamba harapok, hogy elfojtsak egy hangos sóhajt. Nem simogatsz csak mintha rajtam felejtetted volna a kezed, de közben érezhetem a benned áramló vér erős lüktetését, mely a vérerek falának feszülve tombol benned.

Ahogy a fák mellett elsuhanunk, a levelek vidáman üdvözölnek bennünket és élvezzük a szabadság ízét.

Már több száz kilométert teszünk meg, mikor először rápillantasz a műszerfalra és lekanyarodsz a legközelebbi benzinkúthoz. Lassítasz, mintha velünk együtt az időkereke is lelassulna. Elfordítod a kulcsot és a motor elhallgat.

Tekinteted rám emeled, miközben szemedben játékos szikrák gyúlnak. Nem mondasz semmit, de most nincs is rá szükség csak a tarkómnál fogva lassan közelebb húzol magadhoz. Ajkaid finoman és lágyan érintik a vágytól kipirosodott arcomat, melyre csak az érintésed adhat enyhítést. Kéjes sóhaj hagyja el kiszáradt torkom. Tovább folytatod a "kínzást" ezzel libabőrt varázsolva az egész testemre. Forróságot érzek, ahol ajkad nyomát hagyod az arcomon és az ajkamon. Nem tudom magam visszafogni, bármennyire is megígértem magamnak, hogy kordában fogom tartani a vágyaimat. Újból és újból hangot adok az érintésednek. Egymásra mosolygunk és kiszállunk a kocsiból, hogy lehűtsük magunkat.

Rövid idő elteltével visszaülünk a kocsiba, elindítod az autót, majd a motor hangosan felpörög, mintha ezzel is azt akarná nekünk jelezni, hogy ő készen áll új és újabb utak felfedezésére...

Ő!

Ott áll előtted. Most újra láthatod angyali arcát, melyet a nap, ragyogó aranysugarai finoman és óvón körbe ölelnek. Elmerengsz szédítő szemének látványában, ahogy a pillái mögül Rád emeli gyönyörű, szikrázó tekintetét. Egyszeri szépség, mely rögtön elrabolta szíved rozsdás kulcsát. Emlékszel, oly rég dobbant már a szíved így, mely most ki akar törni a mellkasodból, hogy a világ felé fordítsa szerelmes arcát. Minden más dolog eltörpül. Most és örökre csak Ő létezik neked. Minden receptoroddal Őt fürkészed. Mélyet szippantasz a levegőből, hogy tüdőd minden sejtje az Ő illatában fürödhessen meg. Titkos sóhaj hagyja el ajkad, ahogy a belélegzett levegőt lassan, szinte visszatartva engeded szabadon. Örvény Ő, mely visszafordíthatatlanul magával ragadott a végtelen felé. Addig akarod ezt a képet magadban őrizni, ameddig el nem jön a végső pillanat.