Angyali történet...

Az erdő magas fái között járok, ott ahol csak a fák suttogását és a kövekből feltörő sóhajokat lehet hallani. Ott, ahol a fák hatalmas lombjai vágyakozva nyújtóznak az ég felé, hogy a hallgatag magasban az édes, áhított napfényt elérjék.

Egy öreg fa sokat mesélt, vastag, göröngyös törzséhez támasztom súlyos lelkem, szemem behunyom és hallgatom könnyed lélegzését. Angyal türelmével várok. Várom, hogy magával vigyen és elrepítsen egy ismeretlen tájra. Már nem félek repülni, mert Te megtanítottál. Mutatod az utat, mely még járatlan és hepehupás. Az út során poros szívemről a bánatot lesöpörted és színaranyba öltöztetted.

Gyönyörű fényed elvakít és végérvényesen felemészt. Önkéntelenül követem ezt a különleges és megismételhetetlen fényt, melyre már oly régóta vártam. A vágy szíven ragad és hatalmába kerít, melyből már nem ereszt. Nincs más vágyam csak, hogy lássalak, hogy perzselő tekintetedben elvesszek, hogy előtted állva megsemmisüljek, hogy a holnap többé már ne legyen fontos. Tenyeremben tartalak, óvlak, becézgetlek, talán még nevet is adok neked. Angyali tekintettel nézlek, de ördögi szorítással présellek magamhoz. De kezem túl gyenge hozzá és ujjaim között szökik ki ez a tündöklő fénysugár.

Futok utána, de mire utolérem már egy hatalmas, szürke kőszikla repedéséből patakzik ezüstszínű, fájdalomból szült könnye és akár egy kis forrás, a fal lábánál gyűlik össze. Apróbb és nagyobb kövek halnak meg keserű fájdalma alatt. Kétségbeesetten keresem, de nem találom. Leguggolok a csillogó víz mellé és a tükörtiszta felszínen meglátom saját arcom tükörképét. Bennem vagy, már bennem élsz örökre…

Piruett Veled...

Az ajtód előtt állok. A fülemben tomboló vérereimben hallom vissza szívem minden egyes dobbanását. Elhagyott a Nő a nagy betűs felnőtt Nő. Kislányként állok most itt a hatalmas, erős, tölgyfából készült ajtód előtt. Kislányként, ki bűnt követett el és most számon kérik azt tőle. Az ujjaimat tördelem és közben húsos, vérbőtől duzzadó, vörös alsó ajkamba harapok. Szemem lehunyom és az égiekhez imádkozok, hogy légy velem türelmes és hallgass meg. Hallgasd meg az érted kiáltó gondolataimat, melyeket szavakba formálok és bársony szalaggal átkötve nyújtom át neked.

Ismeretlen erők által vezérelve gömbölyű csípőm vonalából lassan, lágyan felemelem a karom és az ajtódon kopogok. Az ajtó nem nyílik. Érzem, ahogy a karomból az ujjaimon keresztül távozik az izgalom.  Megkönnyebbülök, van még időm gondolkozni, van még időm Ránk.

A homokóra finomszemcséi peregnek le a szemem előtt, melyek még időt adva a szerelemnek, tovább kacagnak az üvegcsében és lágy táncra hívják szerelmes lelkemet.

Édes mosollyal az arcomon elindulok visszafelé, amikor is szembe jössz velem. Nem szólsz semmit, csak magadhoz húzol és egy forró csókkal köszöntesz. Az egyik karoddal még mindig engem tartasz, de a másik kezeddel már az ajtód nyitod. Egy piruett veled. Milyen szép is.

Ahogy az ajtód kinyitod azzal együtt a szobából az összes kedvenc illatom is elillan. Vadul az ajtónak döntesz, de a következő másodpercben már lágyan csókolod forró ajkam. Szenvedélyesen a szemembe nézel, majd hirtelen mindent lesöpresz az asztalról és fölültetsz.

Tovább csókoljuk egymást, az ajkad oly édesen és finoman érinti az enyémet, melybe beleremeg az egész testem. Kezeimmel a válladat, a karodat simogatom, egyszerűen nem tudunk egymással betelni.

Ujjaiddal az arcomat érinted, puhán az államat, majd végig simul a nyakamon. Ekkor már hatalmába kerített valamiféle extázis, gyengéden a hajadba túrok miközben az egyik lábammal erősen magamhoz húzlak. Tovább ízleljük egymást, tovább szívjuk magunkba a másik bódítóan részegítő illatát. Észrevétlenül csúszik le az ujjad és érinted vele a mellem, ahogy kiszabadítod a fogvatartott börtönéből egy kéjes sóhaj tör ki belőlem. Ösztönösen megköszönve az érzést, lágyan belecsókolok az illatos nyakadba, leheletemet ott hagyva minden pici sejtedben. Kezeimmel végigsimogatom a mellkasod és újra a vállad, ahogy végigsöpör rajtad az inger a gerinced megfeszül. Közben kezeiddel gyengéden a melleimet masszírozod, majd selymes nyelveddel a mellbimbómat érinted. Vágyom az érintésedre, a csókjaidra és közben átadom magam az élvezetnek és átadom magam Neked!

Mégis vágyom erre a fájdalomra...

Az agyam üres, értelmetlen szavak egyvelege jut az eszembe, ezért ma egyszerűen csak beszélek hozzád és csak remélni tudom, hogy a betűkből formált szavak eljutnak hozzád. A hatalmas, csontfehér színű kanapén fekszek és egyszerűen csak üresnek érzem magam. A gondolatok és minden más, ami máskor oly fontos a számomra, most magamra hagyott. Lassan behunyom a szemem és keresem az emlékeket. Az emlékeim közt kutatok, melyek lábujjhegyen, titkon érkeznek el hozzám, miközben lassan, finoman körbefonják a lelkem. Mézédes varázzsal érintik minden apró sejtemet, melyek nyújtózva, mohón követelik a tűz, veszélyes, égetőlángját, mely nyelvévvel magával ragad és végérvényesen megéget. Mégis, vágyom erre a fájdalomra, mely az egész lényemet felemészti és a szívemben kicsi, hófehér virágokat nevelve felemel oda, ahol a csillagok fénye beragyogja a sötétség birodalmát. Oda, ahol a szavak némák maradnak, mégis értelmet nyer minden. Oda, ahol tükörként ragyog ránk vissza, a ki nem mondott szó ereje.
Oda, ahol az érintés hűvös leheletének bűnös, de oly mámorító ízét érzem az ajkamon. Oda, ahol a sivatag tűzforró, apró homokszemcséi mélyen belefúródva a talpamba mindennap térdre kényszerítenek.

Szivárvány...

Órákon át hallgatnám nyugodt szívverésed, mert minden dobbanásban ott rejtőzik egy különleges szín, ami szivárvány képében mutatkozik meg előttem.

Ezektől a színektől vagy egyedi és különleges, mely sok ember számára örökre láthatatlan marad, egyesek kérdőn rád csodálkoznak, de lesz olyan, aki a színeket felismerve összekeveri és Veled összemosódva, összegabalyodva hozz létre Benned egy új, egy megismételhetetlen színkavalkádot. Vele fogsz a szivárvány tetején lábat lógatva a legszebb kilátásban gyönyörködni.

Talán az út porától idővel egy-két szín megfakul és elveszíti fényét, de ne csüggedj. Ne hagyd, hogy a megbukott tegnap feletted ásítson és elveszítsd színeid. Színezd újra és fordítsd gyönyörű, tiszta lelked a feléd nyújtózkodó holnap felé.

A szakadék szélén kiáltok...

...a szakadék szélén kiáltok, de segélykiáltásom senki nem hallja meg. Miért nem hallatszik? Kérdezem magamtól és közben a vérző szívemből kiálló pengére nézek le. Jártam a nekem kikövezett utat, de sűrű köd szállt le és hirtelen fogságba ejtette a magas, hóval borított hegyeket. Egy szempillantás alatt arcomnak csapodott a zord, hideg szél. Amennyire csak tudtam összehúztam magam, de a fagy, gúnyos mosollyal az arcán, fájdalmasan befúrja magát a bőrömbe és utat találva berágja magát a csontomba, hogy ott eméssze a millió darabra széthullott lelkem minden apró kristálytiszta darabját. Rohannék a bánat elől, mely csak úgy kézen fog és magával ragad, mintha mindig is rám várt volna, mintha már sunyin lesben állt volna értem, hogy lelkemet keserű mázzal kenje be...

A távolba merengek és közben imádkozok...

A távolba merengek és közben imádkozok a morajló kék tengerhez, hogy ringasson el és álmodhassak tovább!
Mélykék színben tárul elém a szabadság hatalmas ereje. Hallom a tenger egyre erősödő hullámzását, mely utat törve a vágyak erejének üzeni, hogy Te létezel és vágyakozol!
A tenger hűs levegője lágyan, selymesen simogatja csókodra szomjas arcom, pont úgy, ahogy Te érintenél, ahogy Te érnél hozzám. Oly törékeny ez a pillanat, melyben egyszerűen hagyom magam elveszni. Itt nincs   más tanú csak a tenger és a végtelen. Szellő fújja hozzám gondolataid, melyek már régóta édes bilincsben tartanak fogva. Dermedten állok, miközben a szívem szorgosan szövi parányi, titkos álmaim. Nem tudok mozdulni, de már nem is akarok szabadulni, csak sodródni vágyom, miközben fejünk felett az óriás fehér felhők kacagnak és kézen fogva tovább úsznak a kristálykék színű égbolton.
A nap gyönyörű fény játékával lassan elköszön, de a messzi távolban már látom a hold halvány, ezüstös fényét, ahogy a viharos hullámok tetején megcsillan és már csak arra vár, hogy meghódíthassa a habokat, hogy uralja a tenger felszínt.
Így vágyok én is a benned megszületett szóra, mely a szürke mindennapjaimat hirtelen színessé varázsolja át.