Ott áll előtted. Most újra láthatod angyali arcát, melyet a nap, ragyogó aranysugarai
finoman és óvón körbe ölelnek. Elmerengsz szédítő szemének látványában, ahogy a
pillái mögül Rád emeli gyönyörű, szikrázó tekintetét. Egyszeri szépség, mely
rögtön elrabolta szíved rozsdás kulcsát. Emlékszel, oly rég dobbant már a szíved
így, mely most ki akar törni a mellkasodból, hogy a világ felé fordítsa
szerelmes arcát. Minden más dolog eltörpül. Most és örökre csak Ő létezik neked.
Minden receptoroddal Őt fürkészed. Mélyet szippantasz a levegőből, hogy tüdőd
minden sejtje az Ő illatában fürödhessen meg. Titkos sóhaj hagyja el ajkad,
ahogy a belélegzett levegőt lassan, szinte visszatartva engeded szabadon. Örvény
Ő, mely visszafordíthatatlanul magával ragadott a végtelen felé. Addig akarod
ezt a képet magadban őrizni, ameddig el nem jön a végső pillanat.
Légy buja és szenvedélyes, amit csipetnyi kacérsággal és némi huncutsággal bolondíts!
Blogom a buja gondolataimról, erotikus vágyaimról, valós és kitalált szexuális élményeimről íródott. Szenvedély szülte szavak mögött a bonyolult egyéniségem is megmutatkozik az olvasó előtt. A gyöngyök tele vannak tömve emberi érzésekkel, értékekkel és titkos vágyakkal, melyeket egy gondolatfűzére felfűzve élhet át, az oldalamra látogató. A szenvedély lassan belopódzik az olvasó elméjén át a bőre alá és a testében vár a kielégülésre.
Éld át velem titkos vágyaid, mely lehet érzéki és szenvedélyes vagy vad és mocskos. Itt megtalálod mindet, melyet most gátlások nélkül átélhetsz velem.
2013. december 14., szombat
2013. december 11., szerda
2013. december 10., kedd
Önnel...
Köszönöm kedves levelét, mely ismét oly lágyan simogatta
lelkem, mint az első napsugarak a törékeny virágszirmokat, melyek a nap, sárga
fényébe megfürdőzve pompáznak a legszebben.
Csend van. Vágyom az ön puha, meleg ölére, ahol mindent
elfeledve a távoli messzeségbe repülhetek.
Elképzelem, hogy két erős karjával óvón átölel, hogy együtt
fürdőzünk tovább a lemenőnap káprázatos vörös színében, melyet ma este elénk
rakott a Jóisten. Rég láttunk ilyen gyönyörűt, ilyen káprázatos szépséget a
horizonton.
Szorosan ölel, szinte már fáj a szorítása, mégis vágyom rá.
Vágyom Önnel a véget nem érő veszélyes utazásra, a mindent elsöprő végtelen
felé. Oda, ahol a kövek érdes széle a
talpunkat hasítja, ahol imát mondunk a tegnapért, ahol hálát adunk a máért és együtt éljük meg a végső
pillanatot.
Kérem, öleljen úgy, mintha nem lenne holnap, mintha a
küszöbön maradt volna az összes, fűszer nélküli álmunk.
Két szenvedélytől lázas szemét lassan behunyja és közben egy
mélyet szippant a virágillattól terhes levegőből. Sóhaja leple lágyan betakarja az Önért pihegő
lelkem. A boldogság szélsebesen áramlik
a vérereinkben szét, mely végállomásként a szívünkben gyűlik össze.
Érzem, szíve szívemmel egy dallamot ver, ahogy hátam az
erős, széles mellkasának feszül. Rég vártunk már erre a varázslatos pillanatra,
melyet minden sejtünk mélyen elraktároz magába, hogy a hétköznapok szürke
árnyalata megteljen színnel és boldogsággal. Kezemet, kezére csúsztatva
simogatom kézfejét. Élvezi puha, lágy érintésem, ettől a pillanat a szívemben
még fényesebb és melegebb. Örökké tudnék Önnel itt ülni és érezni a csodát. A
csodát, mely értünk született s belénk tetoválta az örök jelet…
2013. december 7., szombat
Édes rabságban...
Este van, komótosan baktatnak már a fáradt
óramutatók is. Az ablak előtt egy hatalmas fehér kanapén elnyújtózva
gyönyörködöm a telihold gömbölyű pocakjában, mely legalább egy rövid időre
kizökkent a mai nap szörnyű valóságából. Fáradt vagyok, melyet csak tovább
fokoz, hogy a ma este a szokásosnál is csendesebb és melegebb. De a következő
percben már aggódva tekintek le az előttem heverő akta kupacra, aminek
átnyálazása ma még rám vár. Már napok óta nyugtalanság költözött be a lelkembe
és nem hagy koncentrálni. Holnap egy fontos találkozom lesz azzal a férfivel,
aki ezt a nyugtalanságot okozta bennem és akinek a megbeszélésére fel kell még
készülnöm. Levelezéseink szigorúan szakmai jellegűek voltak, de az utolsó
levélváltások alkalmával mindig adott az írása valami plusz töltetett, ami
miatt ma már az egész testem beleremeg, ha levelet kapok tőle. Ügyünk
elérkezett ahhoz a fázisához, amikor már a személyes találkozót nem lehet
tovább halogatni. Az Ő irodájába lesz a megbeszélés, ahol a felmerülő szakmai
kérdéseket megvitatva tudunk csak érdemben tovább haladni. Leveleiben mindig
udvariasnak és magabiztosnak mutatta magát, ami néha már bosszantóan szép volt.
De elég az ábrándozásból, össze kell magam szedni és pihenem kell. Összecsukom
az aktákat és a tudásomra, tapasztalataimra hagyatkozva lefekszek aludni. A
telihold ezüstös fénye bevilágítja a szoba titkos sarkait, ahogy Ő eléri a
lelkem titkos rejtekeit. Nyugtalanul forgolódok az ágyban, ma nem jön álom a
szememre, csak a holnapra tudok gondolni, mely már most izgalommal tölti el a
lelkem és vágyakozással a testem.
Reggel van. A hatalmas ablakon át beszűrődött
imádott napfény édes érintése ébrezget, mégis a hosszú, álmatlan éjszaka után
most bántón fáj. Elhomályosul minden, szemeimet dörzsölöm, nyújtózkodom egy
nagyot és gyorsan kibújok a melegágy oltalmából. Az ablak elé kucorodva
kortyolgatom a cukor nélküli forrókávémat, melynek a szokásosnál is keserűbb
ízét, tej hozzáadásával enyhítem. Reggelente szeretek még az ablakon át
beáramló aranysárga ragyogásban lustálkodni. Ilyenkor még minden csendes és
nyugodt csak a madarak édes csiripelése hallatszik és a város zaja, bűze messze
elkerül.
Két kezemben fogom a hatalmas kávésbögrém, melynek
érintése könnyedén átforrósítja az ujjaimat. Hirtelen, az egyik forró levélváltásunk
emléke tör rám, ösztönösen lazábbra oldom a köntöst magamon, mely selymesen
érinti puha bőröm minden kicsiny szegletét. Önkéntelenül behunyom a szemem és a
következő szemérmetlen percben már a képzeletem hada ostromoz, de édes ez a
hadjárat, mely végig söpör a testem minden egyes porcikáján. Kényelembe
helyezem magam, fejem hátra hajtom, a lábaimat kinyújtva felteszem a sofa
karfájára. Próbálom kiűzni az álmot a szememből, de nem megy, még mindig
álmodok. Elképzelem, hogy az arcomon a napsugarak kellemes, bizsergető érintése
az Ő finom ujjai játéka. Mélyet sóhajtok, ahogy az egyik mondata a fejem
búbjától a lábam ujjáig hatol. A következő pillanatban már arra eszmélek, hogy
az ajkamat simogatom, majd lassan haladok az államtól lefelé a nyakam kecses
vonalán át a mellemig,ahol kicsit elidőzve a vágy egyre erőteljesebben elönti a
testem. De már nem menekülök az érzés elől, átadom magam neki, érzem, ahogy a
testemen végig fut a mindent elsöprő forróság. Percek múlnak el így, de a
valóság vaskarmai kegyetlenül visszarángatnak a jelenbe. Lassan kinyitom a
szemem és pilláim mögött meglátom az örök ellenségem tárgyát, az óra mutatóit.
Frissítő zuhanyt veszek. Élvezem, ahogy a tusolóból
zubogó vízzuhatag érinti az érintésedre szomjas bőröm. Egy picit összerezzenek
a langyos-hideg víz hírtelen érintésétől, melyet a mellbimbóm is jelez.
Ma finom, enyhe sminket rakok fel, melyet piros
színű rúzzsal vadítok meg és a fekete kosztümruhámat választom, mely
tökéletesen és szigorúan követi a testem vonalát. Fekete magassarkú cipő kerül
kiválasztásra, melyet piros színű bőrtáskával egészítek ki. Szőkésbarna hajam
feltűzöm, de egy, két rakoncátlan tincsnek engedelmeskedve azokat szabadon
hagyom.
Ma angyal vagy ördög? Kérdezem magamtól, miközben a
parfüm permetje finoman érinti a testem hajlatait.
De rohanom is kell, hiszen a reggeli
"álmodozásom" jócskán lefaragott a szigorúan beosztott időkeretemből.
A város zaja már az ingerküszöbömet kóstolgatja, de ma tudomást sem veszek
róla. Az irodába érve mindenhol kedves és ismerősarcok üdvözölnek. Az
asztalomon rend és tisztaság, ahogy én szeretem, letisztult vonalak semmi
felesleges kacat. Bekapcsolom a gépet, ma lassan ébred ő is. Közben a hazavitt
aktákat rendezem vissza a helyükre. A többi még a szekrényemben sorakozik hosszú,
véget nem érő sorokban. A gépem jelzi, hogy email érkezett, izgatottan ülők
vissza a monitor elé. Igen, Ő írt. Várakozva és nagyot dobbanó szívvel nyitom
meg levelét. Most is kedves, mint mindig! Megerősítette, hogy a megbeszélt
időpontban a rendelkezésemre áll az irodában és persze megint oda biggyesztette
a kétértelmű kis smile jelet. Addig még van pár órám, hogy a tegnap kimaradt
anyagot átnézem és bepréseljem az agyamba. Az idő ma ólomlábakon jár, ezt
kihasználva próbálom rendezni a gondolataimat. Eljött az idő! Összeszedem az
anyagokat, és belerakom az aktatáskába, még egy utolsó pillantás a liftben
elhelyezett tükörbe. Megigazítom a ruhám és a kosza tincseket a helyükre
parancsolom. Az úton végig csak Ő jár a fejembe, próbálom elképzelni, milyen lesz
az első találkozásunk, de nyugtatom magam, hiszen ez csak egy szimpla
megbeszélés.
Az általa megírt helyre érkezem, de a napi
csúcsforgalomban már alig találok parkolóhelyet a kocsinak, de így is időben
vagyok.
2013. december 4., szerda
Angyali történet...
Az erdő magas fái között járok, ott ahol csak a fák suttogását
és a kövekből feltörő sóhajokat lehet hallani. Ott, ahol a fák hatalmas lombjai
vágyakozva nyújtóznak az ég felé, hogy a hallgatag magasban az édes, áhított
napfényt elérjék.
Egy öreg fa sokat mesélt, vastag, göröngyös törzséhez
támasztom súlyos lelkem, szemem behunyom és hallgatom könnyed lélegzését. Angyal türelmével várok. Várom, hogy magával
vigyen és elrepítsen egy ismeretlen tájra. Már nem félek repülni, mert Te
megtanítottál. Mutatod az utat, mely még járatlan és hepehupás. Az út során poros
szívemről a bánatot lesöpörted és színaranyba öltöztetted.
Gyönyörű fényed elvakít és végérvényesen felemészt. Önkéntelenül
követem ezt a különleges és megismételhetetlen fényt, melyre már oly régóta
vártam. A vágy szíven ragad és hatalmába kerít, melyből már nem ereszt. Nincs
más vágyam csak, hogy lássalak, hogy perzselő tekintetedben elvesszek, hogy előtted
állva megsemmisüljek, hogy a holnap többé már ne legyen fontos. Tenyeremben tartalak,
óvlak, becézgetlek, talán még nevet is adok neked. Angyali tekintettel nézlek, de ördögi szorítással
présellek magamhoz. De kezem túl gyenge hozzá és ujjaim között szökik ki ez a
tündöklő fénysugár.
Futok utána, de mire utolérem már egy hatalmas, szürke kőszikla
repedéséből patakzik ezüstszínű, fájdalomból szült könnye és akár egy kis forrás,
a fal lábánál gyűlik össze. Apróbb és
nagyobb kövek halnak meg keserű fájdalma alatt. Kétségbeesetten keresem, de nem
találom. Leguggolok a csillogó víz mellé és a tükörtiszta
felszínen meglátom saját arcom tükörképét. Bennem vagy, már bennem élsz örökre…
2013. december 3., kedd
Piruett Veled...
Az ajtód előtt állok. A fülemben tomboló vérereimben hallom
vissza szívem minden egyes dobbanását. Elhagyott
a Nő a nagy betűs felnőtt Nő. Kislányként állok most itt a hatalmas, erős,
tölgyfából készült ajtód előtt. Kislányként, ki bűnt követett el és most számon
kérik azt tőle. Az ujjaimat tördelem és
közben húsos, vérbőtől duzzadó, vörös alsó ajkamba harapok. Szemem lehunyom és
az égiekhez imádkozok, hogy légy velem türelmes és hallgass meg. Hallgasd meg az
érted kiáltó gondolataimat, melyeket szavakba formálok és bársony szalaggal
átkötve nyújtom át neked.
Ismeretlen erők által vezérelve gömbölyű csípőm vonalából
lassan, lágyan felemelem a karom és az ajtódon kopogok. Az ajtó nem nyílik. Érzem, ahogy a karomból az ujjaimon keresztül
távozik az izgalom. Megkönnyebbülök, van
még időm gondolkozni, van még időm Ránk.
A homokóra finomszemcséi peregnek le a szemem előtt, melyek
még időt adva a szerelemnek, tovább kacagnak az üvegcsében és lágy táncra
hívják szerelmes lelkemet.
Édes mosollyal az arcomon elindulok visszafelé, amikor is szembe
jössz velem. Nem szólsz semmit, csak magadhoz húzol és egy forró csókkal
köszöntesz. Az egyik karoddal még mindig engem tartasz, de a másik kezeddel már
az ajtód nyitod. Egy piruett veled. Milyen szép is.
Ahogy az ajtód kinyitod azzal együtt a szobából az összes
kedvenc illatom is elillan. Vadul az ajtónak döntesz, de a következő
másodpercben már lágyan csókolod forró ajkam. Szenvedélyesen a szemembe nézel, majd
hirtelen mindent lesöpresz az asztalról és fölültetsz.
Tovább csókoljuk egymást, az ajkad oly édesen és finoman
érinti az enyémet, melybe beleremeg az egész testem. Kezeimmel a válladat, a
karodat simogatom, egyszerűen nem tudunk egymással betelni.
Ujjaiddal az arcomat érinted, puhán az államat, majd végig
simul a nyakamon. Ekkor már hatalmába kerített valamiféle extázis, gyengéden a
hajadba túrok miközben az egyik lábammal erősen magamhoz húzlak. Tovább
ízleljük egymást, tovább szívjuk magunkba a másik bódítóan részegítő illatát. Észrevétlenül
csúszik le az ujjad és érinted vele a mellem, ahogy kiszabadítod a fogvatartott
börtönéből egy kéjes sóhaj tör ki belőlem. Ösztönösen megköszönve az érzést,
lágyan belecsókolok az illatos nyakadba, leheletemet ott hagyva minden pici
sejtedben. Kezeimmel végigsimogatom a mellkasod és újra a vállad, ahogy
végigsöpör rajtad az inger a gerinced megfeszül. Közben kezeiddel gyengéden a
melleimet masszírozod, majd selymes nyelveddel a mellbimbómat érinted. Vágyom
az érintésedre, a csókjaidra és közben átadom magam az élvezetnek és átadom
magam Neked!
2013. december 1., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)